Murzsa András - Deresedik már a határ

Juhász Ferenc /1928-2015/ költőre emlékezve.

"A kertekre leszállt a dér,
kékülten pereg a levél."
Elmúltak már a melegek,
fák alatt a falevelek.
A szél fel-fel kapja őket,
nézem szállnak barnák, rőtek.
Szállnak tova, messze szállnak,
valahol ők porrá válnak.
Sűrű őszi eső áztat,
a hideg már nem is látszat.
Rajtunk már a kabát, sál is,
ez az idő nem normális.
Még néhány nap, megjön a tél,
a világ a hótól fehér.
Gyermek kacaj és hóember,
meghozhatja a december.

Szekszárd. 2015. December 3.


Az idézett sorok Juhász Ferenc: A kertekre leszállt a dér
c. verséből valók.

Pillanat fohász

Lement a nap
elszenvedte a mát,
-most sarokban a rém
holnap majd lesz
ablakon át leselkedő lomb,
vagy ereszen kapaszkodó
éji madár.
Láttalak ma messziről
mint ablakból
az elrohanó vasúti állomást,
még el tudtam olvasni arcod
szemed egy szó,
de csak magamban lett mondat
minden robog tovább,
csak egy pillanatra ha megáll.
Most attól félek ha a sötét is ölel
szemben nem árnyék az
mi faág, vagy madár éles hanggal
szoborrá nőtten vár.
Egy pillanatom is mi fél
éppen elég, hogy elmaradjon némi álom
a holnap keveréke bennem, kevés szó
egy pillanat-fohász...

Radnai István:

A GYÁSZT ELVETEM

könnyeim győznek a halálon

elkerül a harag napja

benned mint istenekben megtalálom

gyökerem vagy és haza

könnyes arccal vagy sóhajokban

a jövő kettős fénytörés

de visszafojtom s óhajokban

mint felhők ajkán keskeny rés

ismétlem neved mint mantrát

nem hátrálok s a lépteim

csak előre hol pengeti lantját

csüngve csillogó ékein

a remény szerelmünk feltámadása

érted menekülnék akár a lázadásba

https://www.youtube.com/watch?v=k1-TrAvp_xs

Radnai István:

ÜVÖLTŐ HALLGATÁS

ha a költő belső csendre vágyik

már nem vet igazi hullámokat

a vers elé a saját kor állít

bénaságból barikádokat

ha a költő belső csendre vágyik

kikapcsolja a hevimetált

a lelkében kavicsot keres

és beveri újabb versek ablakát

ha a költő csendre vágyik

eltüntet és nem utcán tüntet

s ha mobiltelefonját kidobja

és nem bedobja tüzet szüntet

s míg a meggyszín kályha feketére apad

az ablakon éjjelt temet a függöny s talán elszakad

Bakos Erika : alkonycsepp

 

 

homok szemeken
fénylő narancs-alkonyat
illata oszlik
szirmok tövén könny-ékszer
minden esőcsepp
szendereg a Föld - sóhajt
beszívja Istent
majd embert fúj szerteszét

Kapocsi Annamária - Eltakart szemtükör

Még elfutottam...
Mint szemed tükrén a bánat,
úgy látszódom csak:
Ködfoltvarázslat.

Kézjelek harca,
tartás derékban, deréken,
hogy láthatatlanná váljon
ha odaértem.

Másnak. Másnak is.
Ízfokozó jut a szemnek,
takart mosolyistennyi vermek
benne elmerültek.

S csak én nézem,
temérdek harc minden ágát:
Hogy felfeszült szivárványhát
színezi bánatod minden árkát.

Kapocsi Annamária - Álomtalanok

Léggömböt dob a távolság,
lélekteát főz az idő belőlem,
belőled, nem marad semmi,
csak ez az örökké kis menni.

Buszra teszem magam,
érzelmi netovább-ok púpjain
csontot kacag a bábfilmfigura,
otthon maradt az érzelem.

Fel nem foghatja senki már,
hogy semmi nem tartja homlokom,
mögöttem is van a Csókolom.

Mint elhagyott utcákban a köszönés,
kopogássiető örvendés,
int a kéz, a fej halad.
Lefelé forduló biccentés alatt.

Most? Tarkón nyom az éj,
nehézsúlyú az álmodás,
le is győz - hagyom. Hagynám!
Ha volna, nem csalás.

Elkelne némi álmodás.

2014. szeptember 19.

(a rajz szénnel készült, a3-as méretben)