Két napja szakadt az eső, reggel már fejfájással ébredt. A
hétfő reggelek rutinjával megadóan tűrte a két gyermek nyafogását. Lánya
ordítva követelte nyári szandálját harisnya bugyival (adj uram észt az
óvodásoknak), felesége meg kiosztott egy soron kívüli pofont a fiúnak, mert
elsunnyogta a tegnapi verstanulást. Kapkodva magába döntötte a tűzforró kávét,
majd kettesével véve a lépcsőket leszáguldott és éppen időben ért a megállóba
ahhoz, hogy még lássa a távozó busz halványuló fényeit. Dühe lassan
szomorúságba ment át, és egészen kicsire összehúzva magát esernyője alatt
csüggedten nézte a pocsolyák felszínén ugráló fényeket.
A szemközti padon
ismerős hajléktalan emelgette felé félig telt palackját és mosolygott.
Undorodva viszonozta az üdvözlést, majd elfordult. Közben elállt az eső, ám
hirtelen támadt szél kavarta fel a kis tér ázott szemetét. Tökmagos zacskó
hengergett felé, majd egy félig ázott papírt csapott nadrágjára a szél.
Bosszankodva mozgatta lábát, ám a cetli a nedves papírok makacsságával tapadt a
ruhájára. Határozott mozdulattal hajolt le utána. A tenyérnyi, kissé ázott
papíron két szó virított, ÖN NYERT! Ebben a pillanatban a fékező busz sóhajára
eszmélt és a papírt szórakozottan a zsebébe gyűrte. Késő este
volt már, mikor a gondosan fotelre fektetett nadrágjában kotorászva előhúzta a
papírt. ÖN NYERT, harsogták a
jellegzetes formájú betűk és hirtelen aritmiája lett. Torka bedagadt, alig
kapott levegőt, halántékán kicsiny szellemujjak doboltak vad indulót.
Atyaúristen, nyertem, dübörögtek benne a szavak. Nyertem, zsibogtak a szíve,
nyertem, égtek a fülei, nyertem, jártak örömtáncot lábujjai a szőnyegen. Le
kellett üljön. Tört mozdulattal huppant a fotelbe és ujjai szórakozottan
masszírozták halántékát. Kába volt, valami áldott, megkönnyebbült fáradtságot
érzett a tagjaiban. Megváltás, megváltás, keringett a szó a fejében. ÖN NYERT,
suttogták kéjesen a fülébe. Ön, nem maga, nem hé, nem haver. NYERT. Nyert, ringatták
hullámot vetve a szavak, édességüktől kicsurrant a könny a szeméből. És látta,
ott a kiült fotelban hátradőlve látta jövendő életét, a gondtalanság
megülepedett biztonságát, a jómód meleg ölelését.
Reggel mámorosan ébredt, bár ezt első pillanatban maga sem értette,
aztán a fotelről lecsúszott nadrágra nézett és elmosolyodott. Kéjesen
elnyújtózott a takaró melege alatt és elaludt. Tíz körül lépett ki az ajtón, ma
később kezdek, csókolta homlokon hitetlenkedő hitvesét, majd nagyobb bankót
nyújtott a padon ücsörgő hajléktalannak, ki fogatlan mosollyal emelte felé
palackját. ÖN NYERT, dúdolta magában elégedett mosollyal és tánclépésben
mondott fel elképedt főnökének, miután megcsipkedte titkárnője fenekét (erre
oly régen vágyott). Szándékosan nem köszönt a portásnak, akit magában
elkönyvelt érzéketlen marhának, mióta egy késésnél bemártotta a főnöknél. De ez
már múlt idő, gondolta szemérmes boldogsággal és elindult, hogy beváltsa
nyereményét.
Egy padra ült le, távol a tér mindig zajos
szökőkútjától és elővette a kis papírt. ÖN NYERT, búgták a betűk és ő
elégedetten bólintott, tudom. Na, nézzük, fordította át kíváncsian a másik
oldalt. Egyenletes simaságú, fehér papírt látott. Sehol egy név, egy cím, egy
jelige. Egyetlen betű vagy szám. Lássuk csak, gyűrte le kezdődő idegességét. ÖN
NYERT, nyerítettek csúfondárosan a szavak az egyik oldalon, a másikon semmi.
Idegesen forgatta, hajtogatta, fény felé tartotta. Talán valami vízjel, titkos
szám, de semmi nem látszott a bágyadt őszi fényben. Aztán elindult.
Az
újságosnál kezdte, majd a környező boltokba tért be. Két hónapba telt, mire az
összes újságost, boltot, lottózót körbejárta a környéken. Aztán nagyobb köröket
is tett, egyszer aztán elfelejtett hazamenni. Egy év után a családja is
lemondott róla, miután felfeszítve a kórház ablakát, megszökött. Azóta a
környéken bolyong, üdvözült mosollyal tapogatja zsírfoltos nadrágja zsebét, és
néha elfogadja, ha egy ismerős hajléktalan filléres borral kínálja a palackból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése