Bozó Mónika Veronika - Elmúlás

Egy árny, a múlt, a csend,
eljöttek,
kopogtatás nélkül...
félek...
A csend ismerős,
az árny megrémít,
túl zajos minden: a múlt,
pedig a csend is itt áll előttem...
Mégis...
A percek felgyorsultan telnek,
a holnap már tegnap,
az életem lassan a múlté,
testem a jelre vár.
Összeomlott jelen és múlt:
A holnap távolról tekint rám,
a tegnap elnyelt mint egy szakadék.
Zuhanok... fel sem fogom
rémületemben
a lebegés bódulatát.
Porszemnek tűnve szállok a jövő felé.
A csend...
a szél...
az elmúlás...
Felébredtem... mennem kell.