Ki tudja, mily szándék vezeti a költőt,
amikor
karcol egy emberöltőn át,
ahogyan a fecskék
se látják, csak tudják
a hazavezető
utat. Így megy ez nálam is
mindég,
amikor harcol egymással a szív,
a tudat és karácsonykor a lélek ajándék
helyett csak
néhány jó szóra vár. Megettem
én is
falatjaim zömét, bár zsebemben még
néhány
morzsa fél, mint én, mikor árvaként
éltem szeptembernek
kellős közepén. Hosszú idő
volt az, míg
a nyár őszbe hajlott, hosszú volt
bizony - lélek
és test egyaránt sajgott.
De ne
féljetek, már én se félek, elhalt az Ősz,
mint az agg
tegnapok. Ám, ha mégis kitör
rajtam gyermek-dac sóhajom, az nem a jelennek
szól, csak
elsirat. Egy furcsa kort - azt a másikat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése