Mondd, mért sírnak az öreg fák a bús alkonyi ködben,
és mért hallgat a bizalom a soha nem volt csöndben,
földig hajolt a tisztelet, de mit sem ér ha nem hiszed,
ha márványkőbe vésett álszent mosolyokat keresed.
Mondd, mért szakad fel fájó seb a kettétört szívekben,
és mért gyűlöl az ember ha többé nem bízik senkiben,
hová tart a világ, örökre eltűnt a jóság, csak könnyed
vérzik mert te elhitted, de köddé vált az érzés feletted.
Mondd, mért szúrt sebet a szó ha élhetnénk békében,
és mért találunk hibát lélekből származó szépségben,
gyarló az ember mikor szívekkel játszik ezt tudhatod,
jól vigyázz, mert egyszer mindezt vissza is kaphatod...
és mért hallgat a bizalom a soha nem volt csöndben,
földig hajolt a tisztelet, de mit sem ér ha nem hiszed,
ha márványkőbe vésett álszent mosolyokat keresed.
Mondd, mért szakad fel fájó seb a kettétört szívekben,
és mért gyűlöl az ember ha többé nem bízik senkiben,
hová tart a világ, örökre eltűnt a jóság, csak könnyed
vérzik mert te elhitted, de köddé vált az érzés feletted.
Mondd, mért szúrt sebet a szó ha élhetnénk békében,
és mért találunk hibát lélekből származó szépségben,
gyarló az ember mikor szívekkel játszik ezt tudhatod,
jól vigyázz, mert egyszer mindezt vissza is kaphatod...
Így igaz, ahogy mondod. A szavakkal vigyázni kell.
VálaszTörlésKöszönöm kedves Jozef!
VálaszTörlés