Juhász Anita - A bánat

Valahol az éjszakában,
vissszatetsző félhomályban,
egy árny sétál egymagában.
Megfáradva leül mellém,
lelke nyugalmat keresvén.

Homályos a tekintete,
Bánat ült le mellém ide.
Settenkedik, mint az árnyék.
Kihalt sötét itt a tájék.
Szomorú magányos játék.

Elillan a boldogságom,
ily magányos éjszakákon.
Leült mellém meg se mozdul,
közönyösen néz rám zordul,
ha rá szólok még rám mordul.

Tünj el Bánat hagyj magamra,
nem vágyom én már magányra.
A csalódást sem szeretem.
Boldogság kell és szerelem,
ezt az érzést szeretem!

Lassan felállt a bánat,
elhagyta a szobámat.
Útnak indult sebesen,
sietett is rendesen.
Elűztem, nem szeretem.