Kapocsi Annamária - Embernek nézz

Mikor valósággá szeretnék érni
és a végső menedékem is elveszik
mondd, hová meneküljek
ha az élet így telik.

Mikor nem lehet leírni,
mikor bontva bontogatnak,
hová, meddig bír a lélek
ha már némán sem kiabálhat.

Szememre senki ne tegyen semmit,
takarásába csak a fény legyen,
s ha majd tisztán látnak - állok,
senki ne vethet rám átkot.

Szobor nem vagyok s nem leszek,
ha dobálnak fájok, reszketek
és sikoltok olykor, azért sem tagadom
hogy élek érzek, mint aki van, hát hagyom.

S én itt állok lásd, hová találsz,
nézz hát szemembe és úgy próbáld,
de közben tudd meg azt, ki vagy.
Látod? én csak egy, ki állva hagy.