felettem állsz
kilehelt ködszavaidban
mozdulatlan fekszem
süllyednek emelkednek
velük én is
mintha az utolsó dombokon
hágnék át
az elmúlás kapuja előtt
szemeid fekete varjak
homályos vénülő ítész
a tegnap keserű lánya
húsomba váj búcsúzásod
bőr alá fészkel a Nap
halványuló utolsó fénye
menj és majd követsz
2012. augusztus 19.
vasárnap 18:54 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése