Péteri Judit - Eppur si muove

(Tóth Annának, írásról meg egyebekről)

Várj. Még ne kezdd el.
Várd meg míg hozzám öregszel.
Várd ki, hogy visszatérjek.
Ne kezdd még el - még gyűrnek az éjek,
még illanó a csend.
Még hallom, hogy reccsent
a küszöb, mikor kiléptél rajta.
Ne kezdd még el, még török a zajra,
hullok, mint gyönge,
sajgó fogú krokodilok könnye.
(Mint szörnyű hasonlat, kései óra.)

Várj. Még ne kezdd el.
Ne hazafelé a tízemeletesekkel.
Ne úgy, hogy "tetszel", hogy "vágyom
szemedben fürdőző megtisztulásom";
hogy kellesz. Hogy remekelhetsz.
Ne így kezdd. Nem lesz
harsona, *konfetti, fanfár,
ne kezdd még el, ne kezdd, még hagyjál
időt (az el nem kezdésre),
várd ki, hogy végül is: sosem lesz vége.

Ne kezdd el kell-lel, ne hogy-gyal.
Ne a belénk repedezett tegnapokkal,
ne a tenyered vonalait nézve.
Ne csillagok fényéből az égre
font fohásszal - csak magaddal,
majd magaddal, s ne mással -
majd egy lépéssel. Majd az indulással,
s vele harsogva, törve, gyötrődve. Az újjal.
Úgy kezdd majd, hogy ez már egy új dal,

és új lehetetlen: Napfény meg árnyék.
Egy lépéssel kezdd. S majd lábnyomod rálép.

Kecskemét, 2014. január 9.