Vásárhelyi utcák kövén
csak gyűl és gyűl a sok levél,
jobbra viszi, balra viszi
a lopakodó őszi szél.
Búcsúznak a virágszirmok,
a fű hajnalban csupa dér,
nem virít már árkok szélén
a díszes, sárga pipitér.
Megremeg a szegénység is.
Fűtetlen szobát óv a Fény,
fázó gerlék üldögélnek
füsttelen kémény tetején.
Szürke tájban, fáradt lélek
– ez vagyunk mind, s mily sok, ki fél,
hogy tavaszra, ó, lesz-e még
élelme, s felette fedél…
Vásárhelyi utcák kövén
lépked az ősz, zörget a tél.
Rozsdaszínű elmúlásból
a hit mégis jövőt remél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése