Tompai Attila Csaba - Vallomás

Ma elmém teraszán terített asztalnál ettem desszertemmel.
Éhes voltam, mégis csak őt faltam fel mohón szemeimmel.
Mosolygott dacos hulláma, és sodort el minden gátat.
Vad musztáng akarata mindenen keresztülvágtat.
Szelíd szeme szárnyaló gondolatát leplezi...
A saját határát rímekből felépíti...
Mert börtön minden vers, s benne a mondatok!
Gúzsba kötnek az átkozott szótagok!
Szabadítanám fel a sorokat...
Szóban vérzik el a gondolat...
Állunk némán a tócsánkba...
Együtt vagyunk bezárva...
Nem értenek minket...
Gyártjuk a rímet...
Senki sem lát...
Nő a gát...
Korlát...
Fáj...

Fáj...
Korlát...
Nő a gát...
Senki sem lát...
Gyártjuk a rímet...
Nem értenek minket...
Együtt vagyunk bezárva...
Állunk némán a tócsánkba...
Szóban vérzik el a gondolat...
Szabadítanám fel a sorokat...
Gúzsba kötnek az átkozott szótagok!
Mert börtön minden vers, s benne a mondatok!
A saját határait rímekből felépíti...
Szelíd szeme szárnyaló gondolatát leplezi...
Vad musztáng akarata mindenen keresztülvágtat.
Mosolygott dacos hulláma, és sodort el minden gátat.
Éhes voltam, mégis csak őt faltam fel mohón szemeimmel.
Ma elmém teraszán terített asztalnál ettem desszertemmel.

2012.03.12.