Mellkasomban alagút tátong
karjaim közt
terebélyes erdő.
Levéltelen ágas bogas
kecskerágó
virágain fekete
szurok ékkő.
Méztelen réteken
szárnytalan
pillangókban vergődő napok.
Tüzet rakott a fény
füstje lábam alatti talaj.
Lomha rongyszőnyeg vagyok
mesét mond el rajtam e táj
egy porladó padon…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése