Fehér épület, kórház,
időpont, műtét, izgulás,
a gondolat is kiráz,
szívműtő balra, indulás.
Műtő előtt váró,
épp műt, a doktor báró,
figyelő ablaknál lesem,
gondosan megfigyelem.
A doktóre épp szívet vesz ki,
az általa készített
gépezetet helyére teszi.
Vér keringtető,
A látvány maga
gyomor tartalom
kiteregető.
A folyamat:
A mellkas nyitva,
pár borda kivágva,
a szív erezetek még
nincsenek elvágva.
Az EKG szépen mutatja
hogy a delikvens még éldegél,
szép a szíve, szép nagy,
a látvány maga kérdést hagy:
Miért?
Miért veszik ki neki?
Majd a szívbe vezető
ereket a doktor elvágja,
az emberit kiveszi,
a gépit helyére beteszi.
Gép kapcsolás,
szép műszer,
de delikvensünkből
lehet még élő ember?
A keringtető gépezet
nem indul,
doktorunk pedig
nem izgul.
Az EKG vonala egyenes.
A műtő néma.
Eltelt 5 perc,
már más a téma.
Elővették a fekete zsákot.
Doktorunk pedig nyugodt,
kimért, és határozott.
Épp jegyzetelt,
segédei tolják ki
a delikvenst
beteg ágyon,
fekete zsákban.
Ajtó nyílik, és lesem távolról
a beteg-kocsi táblájáról
a szív-csere okát:
" Érzésekkel teli volt a szíve,
és a valóságnak nem volt híve.
Szív-csere programra utalva,
élni fog az majd mulatva."
A halál oka:
" Nem bírta elviselni a valóságot.
Nem bírta, az "érzelmi válságot"."
Beutaló kuka,
kedves doki, szeva.
Én bírom a valóságot,
az érzelmi válságot,
és mégis élek.
Szív-cserét neked ugyan nem
de egy agy cserét azt bizony igen
hogy beutalnálak.
Mentem a következő napirendi pontomra:
ÉLNI.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése