Haranghy Géza - Csillagok gyöngyök évszakok

Csillagok születnek, gyöngyök leperegnek.
Évszakot évszakok, dalok, dalt követnek.
Csak az idő örök. Örök és végtelen,
szavaink elmúlnak, maradunk névtelen,

ellobbanó láng az Örök Mindenségben,             

gyönyörűn, védtelen.
             *
Hatalmas űr a csillagok hona,
csak a Föld az ember édes otthona.

Tőlünk távol minden ismeretlen.
Hosszú végtelen út, örök, talán győzhetetlen –
tán más ott a hit, más a szó ritmusa –
csak mibennünk él Rómeó és Júlia.
             *
Csillagok születnek.
Gyöngyök leperegnek.
Évszakot évszakok,
dalok, dalt követnek –
             *
csak az ember ismeri az Embert.
Szívét más úgy nem láthatja.
Mit tudhat rólunk a Végtelen,
ha nem az a szív, nem az a lélek mozgatja?

Kívülünk tudja-e múltunk,
munkánk van-e, ki ismeri,
hogy kultúránk ősi, küzdelmünk emberi,
hogy itt élt köztünk Caesar,
Goethe és Galilei?
Számtalan ékes csillag, számtalan fényes út,
és hasztalan folyt vérek,
és vesztes háborúk,
száz utcája az akart és véletlen sorsnak!
Ki érti majd rajtunk kívül, ha génjeiben nem emberek,
nem lelkek nyugosznak? –
csak az ember ismeri az Embert!
Szívét más úgy nem láthatja.
És mégis vágyja a Végtelent!
És az lesz az Ő végső napja.

EPILÓGUS

Emlékszem még a Földre,

 – meséli valaki talán –

ott madarak röpködtek reggel

és gyümölcs termett a fán.

Mindig kék volt az ég,

csak szerettünk,…

és eljöttünk azután.

Haranghy Géza - A szökevény álom

Nyomot hagyott bennem,
mint golyóstoll a mellényzsebben
szívem tájékán,
elmerült álmokban kerestem
jövőnk az újat.
Bár lenne már!

…hisz semmi itt a most
szétesett tegnapok porán
hol csetlik-botlik a ma
s míg újra éled a lesz:
az lesz csak nagy csata!

Dalolj újra színeket a vaknak
s szíved add annak
kik magukra maradtak
hisz keresi fényét éjszaka, a Napnak:
Hozsannát zengj! Hitelt a szavaknak!

s benne lenne minden akkor majd szavadban,
se indulat se bánat, az se járná testem.