Törvényeitek alatt repedezik
kiszikkadt haragom a mindennapok
helyben járásában.
Már nincs erőm rátok nézni,
nyitni cserepes számat,
hangot adni a percenkénti
rosszakaratokra.
Vonz a mély.
Az ősnihil,
hol bár senki vagyok,
de mégsem negatív.
A láthatatlan.
Tolakodnék a halálba menők
között - mint koldus ki az élettel
jól nem lakott soha -
hogy velem kezdődjék a sor.
Ha ez kell, hogy megnyugodjatok,
ám legyen. Legyen halotti tor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése