Kapocsi Annamária - Tavaszt futottunk, időringató

Most átfutok hozzád ebben a tavaszban
meztelen talpam alatt izzik a föld

ma fűszálak hidege cikornyázik
és hóvirág hajlik, mint az időd

tán levegőt kapkodó minden gondolat
ahogy fut át a téren - nézd hogy szalad

miközben mellkasban dübörög szívem
és felforrósodott a lélegzetem

arcomba pír és szél színez
míg karon ragad egy ág - jelez

s ruhámba kap a táj, bíz elcsenne tőled
marasztal az itt idő, egyre csak terelget

nyakamba szoros sálat fon
s kezem kőté, kötné nagyon,

de most csak előre lát mi lép
mit lép hisz táj sincs, egybefolyt kép

suhannak fák, lám csíkok szálnak
tavaszt futok a délutánnak

míg estébe nem pirul az égnek mélye
rajtunk derülve fordul a fénye

s elbújt arcába vér szökik
zavarba jött fénnyel leplez itt

mikor némán állunk mi, és szem a szembe
egyszerűn el van, el van veszve

még éríntetlenben piheg a rohanás
felgyorsult légzés - Bőrparázs imázs

s féltett, védett mozdulatban
kéz a kézhez ér, páratlan

tavaszt futottunk, éveket
a szemet lehunyt idő - nevet.