Marie Marel - Látod? Tanultam Tőled

Nagyasszonyommal töltöttem
az elmúlt napokat*...
Érzékeny, őszinte levelekkel...
Felszikrázott a gondolat,
az én bűnöm: írnom kellett volna.
Írni, írni, írni...
Egyenes gerinccel.
Nem gondokat sírni.
Nem hírért, sikerért, csak
hogy megszülessen.
A gondolat. Önmagáért, s hogy sírja
ne legyen jeltelen.
Benne temettem önmagam.
Virágot sem hordhatok rá:
Immár mind nyomtalan.
Vajúdott gyöngyeim tán
mégis megszületnek,
lánccá lesznek, örömömre,
s lesz kinél megpihennek.
Köszönöm Neked
példádat, hallhatatlan,
töretlen hitedet.

(Bocsánat, hogy tegeztelek!)