Szegedre jöttem, senki sem hívott
Csak a Tisza volt, mi utam állta!
Szemem a Napnak fényéből ivott,
S rátaláltam szívem városára.
Biztatom magam: mily szép vagy Szeged.
A két-tornyú Dóm lelkednek vára!
Utcáid, mint gránitba vájt erek,
Fut az idő, lázas akarásban!
Mennyi művész hitte, itt van csak Lét!
Kárász út, a vidám Sanzelizé.
Örömteli élet, zene, sasszé.
Sugárutak mása, mind Párizsé!
Tisza tükrében csillanó arcom,
Szolnok hídjáról a vízbe csobbant!
Még nem sejtettem: milyen a sors!
S valóm nékem - ide-, hazahozta.
Várt a szíve József Attilának
Szegedi Napló; a Mikszáth-féle.
Vigasza lett lelkem roncstárának
Juhász Gyula: "Anna örök" fénye!
Honommá lett az ország peremén
A kultúra végvára: szép Szeged!
Könyvtárai, színházai kegyét
Minden áldott nap felkereshetem.
Járják útjukat a városban hívők,
Kik fogékonyak, mind a jóra!
Szobrok, élők, Isten-elé vittek,
Itt mindenki másképpen egyforma!
Álmomban még mindig visszavágyom,
Oda, honnan egykoron eljöttem
Soha nem tagadom meg a várost,
Törökszentmiklóst, hol felnőttem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése