Picasso galambja, s az olajág
mert bár oly törékeny a szárnyalás
keskeny ösvények erezetén
kapillárisokig futó hajnalízbe márt
s vigyáz
akár kandeláberbe szorított fényt
ablakon, majd pohár falán a visszacsillanás
őriz
ahogy nyárfásban őszi avar zizzenése a tavaszt
...mal(r)aszt?
ahogy kötél a kenderszál erejét
apró sziromnyarat füvei közt a rét
születés kínját a hajlott gerinc
velünk van Bennük... az örök "megint"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése